Mátyás téri játszótér fejlesztése
A Józsefvárosi Önkormányzat részvételi költségvetésének egyik nyertes ötlete nyomán 2026. október 5-én fejlesztések kezdődnek a Mátyás téri park játszóterén. A részleges felújítás célja, hogy a játszótér még kényelmesebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen a gyermekek és családjaik számára. A fejlesztések során több, a környékbeliek által régóta várt újdonság is megvalósul: új kapu készül a Bauer Sándor utca felőli oldalra, a játszótérre egy markoló kerül, valamint a homokozó fölé árnyékolást biztosító napvitorlák kerülnek. Megújul és kibővül a meglévő homokozó, emellett a tervek szerint egy új piknikasztal is helyet kap a területen, amely a fejlesztés későbbi szakaszában kerül kihelyezésre.
Az eredeti ötlet leírása:
A Mátyás téri játszótér sokak kedvence. Apróbb fejlesztésekkel azonban még jobb tud lenni: napvitorla kihelyezésével a homokozó fölé, a homokozóhoz egy rögzített nagyméretű markolójátékkal és egy további játszóeszközzel, valamint a térről közvetlen bejárat létrehozásával.
Az eredeti ötlet tartalma csökkentett költséggel valósul meg (8 millió forint helyett 4 millió forint összeg értékében tudjuk fejleszteni a teret), mert a szavazás sorrendje szerint így fért bele az 2025. évi részvételi költségvetés keretösszegébe.
Az ötletbeadóval való kapcsolatfelvétel után a helyi szülői közösség szavazással priorizálta, hogy miket szeretnének a játszótéren alakítani. A markolójáték kialakításához szükséges a homokozó alakítása, ennek a tervezése zajlik. Emellet kihelyezésre kerül a napvitorla is. A játékok kihelyezése a tervek elfogadása után a JGK Zrt. fogja elvégezni.