Loading...

Utcalezárás a Bacsó Béla utca mintájára

Megvalósítás helyszíne
Egy erre alkalmas utca a kerület belső részében. Ez a későbbiekben meghatározandó
Milyen problémára jelent megoldást?

Fák telepítésével a mikroklíma javítása, alacsonyabb lég- és zajszennyezés valamint közösségi tér a gyerekek és a pihenni vágyók számára.

Ötlet leírása

Egy erre leginkább alkalmas utca lezárása az autóforgalom elől és átadása a kerékpáros és gyalogos forgalomnak.

A továbbfejlesztése több háztömb összekapcsolása a Barcelonai szuperblokkok mintájára.


"Bevásárlólista"

Fával ültetett ládák a lezáráshoz az út két oldalán.

Társadalmi részvétel

A faültetés, aszfaltfestés és egyéb közösségi rendezvények keretein belül lehet bevonni a lakosságot.

Hivatal visszajelzése:

Az ötlet nem tartalmazott konkrét helyszínt, ezért azt mindhárom körzet munkacsoportja vizsgálta és első körben szavazólapjukra javasolták. A következő lépésben a városfejlesztésért felelős cég munkatársaival közösen dolgoztak tovább az ötleten. A szavazólapra konkrét helyszínnel kiegészítve kerülhetett volna, hogy a lakosság pontosan tudja, mely terület lezárására szavaz, ám ezt a részvételi költségvetés szűrési folyamatában nem volt lehetőség részletesen, a forgalomtechnikai elvárásokat kielégítően vizsgálni. Az önkormányzat folyamatosan vizsgálja az újabb utcalezárások lehetőségét olyan területeken, ahol azok sem forgalmi, sem lakossági problémát nem okoznának, ezért a munkacsoportok végül azt a döntést hozták, hogy ezt az ötletet nem javasolják a részvételi költségvetés szavazólapjára.
A szűrési folyamatról bővebben itt olvashat: https://reszvetel.jozsefvaros.hu/?mod=posts&93359a21=36

To top