Loading...

Spar tető zöldesítés

Megvalósítás helyszíne
Szigony utcai Spar
Milyen problémára jelent megoldást?

Látkép, hangulat és szagok.

Ötlet leírása

A Szigony utcai panelsor egymással szemben kizárólag egy óriási parkolóra néz, néhány darab fával. Ha legalább a Spar tetejét sikerülne zöldesíteni, úgy mint a Pázmánynak az épületét, akkor több zöld lenne a környéken. Abban is lehetne bízni, hogy a felújítással enyhülnek a szagok, mivel a Práter utcai panelek és a losonci térre néző panelek körül amik körbeveszik a Spart, elég jelentős a szagszennyezés, aminek eredetét nem tudjuk. Az még ideálisabb lenne, hogyha lehetne járkálni is rajta.


"Bevásárlólista"

A zöldtető telepítés kb. 15 ezer forint per négyzetméter és a munkadíj.

Dilemmák, kockázatok

A szellőzőnyílásokat biztosítani kell, illetve azok viszonylag sok helyet is elfoglalnak. Továbbá az építkezés ha nem történik gyorsan, akkor zavarhatja a lakókat.

Helyszín
Hivatal visszajelzése:

A Szigony utcai Spar épülete magánterület, így az ötlet megvalósítása nem az önkormányzat hatáskörébe tartozik. A Spar tetejének zöldítése esetén az ingatlan értéke növekedne, amely így a cég közvetlen támogatását jelentené, ez pedig ellentétes a részvételi költségvetés szabályaival.

To top