Loading...

A Horváth Mihály tér zöldítése és két oldalának összekötése (tervezés)

Megvalósítás helyszíne
Horváth Mihály tér, Baross utca
Milyen problémára jelent megoldást?

A Horváth Mihály tér összességében élhetetlen. A déli, felújított oldala alkalmas közösségi térnek. A felújítás után reméljük az északi is alkalmas lesz. A tér kb. harmadát kitevő széles utcaszakasz azonban elvágja egymástól a két területet, és ez az organikusan a város szövetében kialakult, régi múltra visszavezethető tér a plébániatemplom körül jellegtelen és nem tölti be eredeti funkcióit. A Baross utca szűkítésével, az utca két oldalának zöldítésével, egy átfogó terv segítségével valódi városi főtér és közösségi találkozóhely keletkezhetne. Haszna többek között a Gimnázium, a plébániatemplom és a téren tartott programsorozatok közönsége számára is nyilvánvaló lenne.

Ötlet leírása

A Horváth Mihály tér valójában két térként funkcionál. Az északi és déli oldala között semmilyen összeköttetés nincsen. (Számos ismerősöm azt sem tudja, hogy mindkét felét így nevezik. Hogy melyik területtel azonosítják, az változó.) Ennek oka a Baross utca városi sztrádaként való használata, amely ezen a szakaszon a legfeltűnőbb. Az úttest nagyon széles, a pár éve itt gond nélkül kialakítható és kialakított biciklisávok ellenére is. Az északi oldalon a templom mellett a járdát a kutya se használja. A déli oldalon a széles járda a felújított térnek nem képezi szerves részét. Választhatunk két „folyosó” közül: a robogó autók melletti járda-folyosót alig használja valaki; ellenben a játszótér mentivel, amely viszont szűkös, árnyas, és a padokon általában kétes elemek tanyáznak (ez önmagában nem feltétlen zavaró, de tény, hogy ez a rész a sövénnyel a padok háta mögött a tér kialakítása miatt jelenleg búvóhelyként és esténként sajnos nyilvános wc-ként funkcionál). Tudomásom szerint közelít a Horváth Mihály tér felújításának 1. üteme, valamint a Német utca átalakítása (szűkítése, parkolóhelyek átalakítása). Ezek a Baross utca kialakítását valószínűleg egyáltalán nem érintik. Amilyen mértékben ez lehetséges, a további tervezések, azok felülvizsgálata során vegyék figyelembe a tér érdekeit! Az autóforgalom ezen a szakaszon nem indokolja feltétlenül a három sáv fenntartását, még akkor sem, ha buszforgalom is van. A két kanyaródósáv (az Őr ill. a Futó u. felé) kihasználatlan, önálló sávot nem érdemelnek a város közepén. A két legközelebbi zebra a Baross utcán a Német-Futó u. sarkán ill. a Fazekas előtt található. A Német-Futó u.-i széles zebra alig használt. Ezzel szemben a Horváth Mihály tér két oldalát egy zebra se köti össze. Érdemes volna hosszú távon egy új zebra kialakításában gondolkozni, amely a templom homlokzata előtt, esetleg az új hotel előtt vezet. Mintha a tér déli oldalának zöldszigetei is ilyen közlekedési lehetőségekre utalnának, de ezek kihasználatlanok. A zebra természetesen a közlekedési lámpák helyzetén is változtatna. A szomszédban a Rigó utca esete mutatja, hogy nem kell feltétlen lámpa ahhoz, hogy a Barosson át lehessen hajtani, így nem feltétlenül egy 3. lámpa kellene erre a szakaszra. A forgalmi helyzetet, a tér élhetőbbé alakítását a közút rovására helyszíni tanulmánynak kellene felülvizsgálnia. Azt írják, „Egy nagyobb közterület átfogó átalakítása valószínűleg nem, de egyes elemei (biciklisáv, pad, fa) beleférhetnek a részvételi költségvetés kereteibe.” Ami beleférhet jelenleg: forgalmi helyzet felülvizsgálata, esetleg részvételi tervezés, kisebb zöldítések: pl. a tér déli oldalán fásítás a széles járda sávjában, amely későbbi átalakításoknak és zöldítésnek sem fogja akadályát képezni. Hosszú távon érdemes lenne az utca mindkét oldalán további zöldsávokban, esetleg középen zöldszigetben, valamint szintátalakításokban, egy akadálymentesített átkelőhely kialakításában gondolkodni.


"Bevásárlólista"

Közterület átalakításának tervezésére, a forgalmi helyzet felmérésére és átalakításának tervezésére lenne szükség, valamint fásításra a Baross utca déli járdájának vonalában.

Társadalmi részvétel

Esetleg részvételi tervezéssel a tér funkcióira vonatkozó igények felmérésére.

Helyszín
Hivatal visszajelzése:

Az ötletet nem tudjuk befogadni, mert a Horváth Mihály tér déli oldalának átalakítására, zöldítésére vonatkozó lehetőségek tervezése hamarosan elindul. A részvételi költségvetésben a Baross utca forgalmi rendjének szabályozása nem vizsgálható. A tér tervezésének folyamata az önkormányzat honlapján, a városfejlesztés menüpontban lesz majd követhető: https://jozsefvaros.hu/otthon/varosfejlesztes/

To top