Loading...

Madárbarát Józsefváros

Ötlet beküldési éve:
2023
Ötlet helyszíne:
Teljes kerület
Megvalósítás jelenlegi státusza:
Egyeztető folyamat
Előkészítés
Megvalósítás
Kész
1
2
3
4
Megvalósítás becsült költsége:
2 000 000 Ft
Részletek:

Az ötlet célja a városi biodiverzitás, vagyis a biológiai sokféleség fokozása. Az ötlet egyik része különböző típusú madár- és denevérodúk kihelyezése Józsefvárosban. Ezzel párhuzamosan madárbarát cserjéket lehetne ültetni a kerületi parkok kerítései mentén. Mindez a már meglévő madárfajoknak lehetőséget jelent a megerősödésre és a nagyobb jelenlétre, a plusznövények telepítésével pedig a városi hőszigethatás is csökkenthető.

Hol tartunk a megvalósítással?

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel való szakmai egyeztetést követően Józsefváros kilenc parkjában összesen 51 odút helyeztünk az egyesület munkatársaival együttműködésben, illetve két helyszínen tanösvényt is kialakítottunk: a Szenes Iván téren és a Teleki téren.

A cél a biológiai sokféleség fokozása, és hogy az itt élő fajok minél teljesebb létszámban, minél kedvezőbb környezetben élhessenek a területen.

A Madárbarát mintakert tanösvény célja, hogy a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt érdekes és szemléletes módon mutassa be a leggyakoribb Madárbarát kerti eszközöket és az ezekkel védhető madár- és egyéb állatfajokat.

A program részletei itt olvashatóak.

Képek a fejlesztésről:
Kapcsolódó hírek:
To top