Loading...

A képviselő-testület nem fogadta el a részvételi költségvetés nyertes ötleteinek megvalósításáról szóló javaslatot májusi ülésén

A 2024-es józsefvárosi részvételi költségvetés szavazása április 20-án zárult le, az online és az offline szavazatok összesítését követően eredményt hirdettünk. A nyertes ötletekről itt írtunk részletesen.

Ebben az évben már 180 millió forint elköltéséről szavazhattak a józsefvárosiak.

Ahhoz, hogy a legtöbb szavazatot elnyerő ötletek megvalósítása elkezdődhessen, az önkormányzat képviselő-testületének határozata és jóváhagyása szükséges. Ez a korábbi években is így történt.

A nyertes ötletek megvalósításáról a képviselő-testület májusi ülésén hoztak döntést. A határozati javaslatot nem fogadták el.

Egy képviselő előre jelezte, hogy az ülésen nem tud részt venni, két képviselő pedig elhagyta a termet a szavazás idejére. A javaslat elfogadásához minősített többségre lett volna szükséges, ami azt jelenti, hogy az önkormányzati képviselők több mint felének igennel kellett volna szavaznia. A szavazáson 9 képviselő szavazott igennel, 6 képviselő nemmel, az 1 képviselő távolmaradt, 2 képviselő pedig nem szavazott, így nem volt meg a szükséges minősített többség.

A Közösségi Részvételi Iroda dolgozik azon, hogy a kérdés újra a képviselő-testület elé kerüljön, és a józsefvárosiak által beküldött, kidolgozott, majd megszavazott ötletek megvalósuljanak.

Ennek lehetséges időpontjáról az önkormányzat honlapján és a Közösségi Részvételi Iroda online felületein adunk majd hírt.

A részvételi költségvetés minden közreműködőjének ezúton is szeretnénk újra megköszönni az erőfeszítéseit, egyúttal a türelmét!

Figyelmedbe ajánljuk:

Jövőre 200 millió forint sorsáról dönt a közösség
Új fotocellás ajtók a Józsefvárosi Egészségügyi Központ főbejáratánál – Újabb részvételi költségvetés nyertes ötlet valósult meg
11 nyertes ötlet valósul meg – Júniusi ülésén elfogadta a képviselő-testület a 2024-es részvételi költségvetés eredményét
Mutatjuk a 2024-es részvételi költségvetés nyertes ötleteit – Idén 180 millió forint sorsáról döntöttek a józsefvárosiak
To top