Mivel a nagykörútról a Blaha Lujza tér irányába haladva a jobbra kanyarodás a József utcánál adott, a Kis Salétrom utca ezen szakasza okafogyott. A Bacsó Béla utca Csiga előtti részéhez hasonlóan itt is lezárható lenne az utca a forgalom elől, helyet adva akár egy mini parknak, játszótérnek. Akár a parkolókat is meg lehet tartani, csak esztétikusabban, rézsútasan kialakítva a körút és a Salétrom utca felől is.
Kevés zöldfelület a kerület ezen részén, forgalomcsillapítás.
Az itt lakókat meg lehet kérdezni, hogy milyen új funkciót kapjon az utcaszakasz, miképp újujjon meg.
A teljes megújítás több, mint a részvételi költségvetés keretösszege. Fásítani, zöldíteni, esztétikailag rendezni tudunk ezen a szakaszon. Sétálóutcává nem tudjuk alakítani a Csarnok-negyed forgalmi rendjének jelenleg folyó átalakítása miatt. A munkacsoport számára javasoljuk az ötlet összevonását a másik Kis Salétrom utcára vonatkozó ötlettel.