Parkinson-kórral élők és mozgásszervi betegséggel élők részére közösségi tér létrehozása
Olyan hiánypótló közösségi tér kialakítása, ahol a Parkinsonnal élők és mozgásszervi betegséggel küzdők tudnának sport- és gyógytorna-foglalkozásokat igénybe venni, valamint egészségügyi tanácsadáson, ismeretterjesztő alkalmakon részt venni. A helyszín meghatározásakor fontos szempont, hogy a fekvőbeteg-ellátás közelében legyen.
A megszavazott ötlet közösségi tér kialakítására tett javaslatot. A megvalósítás előkészítése során a Vagyongazdálkodási Iroda több, az ellátóhelyekhez közeli, akadálymentesíthető helyiséget megvizsgált, mint lehetséges helyszínt. Az előkészítés során világossá vált, hogy az építőipari árak növekedése, és a rendelkezésre álló önkormányzati helyiségek állapota miatt az önálló, akadálymentes közösségi tér fizikai kialakítása a 2024-es becsült költséget (20.000.000 Ft) jóval meghaladná abban az esetben is, ha az üzemeltetést külső szereplő végezné az erre a célra kialakított helyiségben. Szakmai szereplőkkel egyeztetve az a döntés született, hogy a fizikai infrastruktúra helyett a forrás hatékonyabban hasznosul, ha az pályázati formában válik elérhetővé szakmai szereplők számára. A témában az Önkormányzat 2026. júniusában beszerzést írt ki két éves szakmai program megvalósítására.
A Józsefvárosi Önkormányzat nyílt beszerzési eljárásban keresi az ötlet megvalósítóját. Az első kiírás eredménytelen lett. A második kiírás 2026. szeptember 1-én került közzétételre. A megvalósító feladata a program működtetése egy évig. A beszerzés nem az ötlet teljes keretösszegére vonatkozóan került kiírásra, a folytatásról a fennmaradó összeg terhére a program egy éves megvalósítását követően, a tapasztalatok feldolgozása után születik döntés.
A beszerzést a Pénzügyi és Tulajdonosi Bizottság 320/2026. (VII.14.) számú határozatával érvénytelennek nyilvánította. Mérlegelve a pályázat iránti érdeklődést, és a téma önkormányzati szinten vett újszerűségét, kísérleti jellegét, az a döntés született, hogy a részvételi költségvetésben eredetileg intézmény létesítésére becsült 20.000.000 Ft összegű forrás kerüljön csökkentésre, tekintettel arra, hogy a pályázat szakmai program megvalósítására irányul. A csökkentett összegből egy éves program megvalósítására új beszerzést írt ki az önkormányzat. Az eredetileg az ötletre megszavazott forrás fennmaradó része visszakerül az önkormányzat költségvetésébe.