Loading...

Találjuk ki a Vasas közt – közösségi tervezés

Megvalósítás helyszíne
Vasas köz
Milyen problémára jelent megoldást?

Hozzájárulás a Magdolnanegyed rehabilitációjának és funkcióváltó megújulásának jövőbeli helyi fejlesztéséhez, és felkészülés a klímaváltozás kihívásaira. Kis utcácska zöld nélkül, kizárólag parkoló funkcióval. A Vasas köz jövője egy járókelőkre épülő funkciókkal és megjelenéssel, egyúttal a zöldfelületek növelésével járulhat hozzá a kerület és a negyed fejlődéséhez. Ugyanakkor a projekt nem az egyszemélyi ötletmegvalósítást, hanem a középtávon megvalósítható fejlesztés részvételi, közösségi tervezését célozza. Egyfajta közösségi mintaprojekt lehet, amelynek módszertani és megvalósítási hatása az egész kerületben hasznosíthatóvá válhat. A teljes folyamat lebonyolítása a konkrét tervek megvalósulásán túl, a szereplők megszólításával és a folyamatba való bevonásával erősíti a helyi közösségeket, az állampolgári aktivitást.

Ötlet leírása

Cél olyan helyi megújítási tervek elkészítése, amelyek a Vasas köz jövőbeli képét és funkcióját az érintett közösségek bevonásával jelenítik meg


Projekt: Helyi kezdeményezés az utca jövőbeli megújításának és funkcióváltásának megtervezésére: közösen kigondolt és elfogadott funkcióterv, látványterv és kivitelezési terv készítése. (tervezett időtartam: 12 hónap)


Háttér és eredmény: A Vasas közben 3 a lakóépületek alsó szintjén található civil helyiség üzemel, az utca egy jelenleg forgalomcsillapítással megközelíthető kis útszakasz, melynek a járműforgalmi funkciója alacsony, kizárólag célforgalomnak fenntartott utca. Ezt az adottságot érdemes lenne kihasználni és nem csupán az utcaképet, hanem az utca funkcióját a jövőben megújítani. A projekt azonban nem egy kész utcakép ötletének támogatására irányul, hanem annak közös és közösségi megtervezésére. Lehet, hogy egy új sétáló utca terve készülhet el, de lehet, hogy csak egy picit zöldebb, a civil kezdeményezések helyszínének alkalmanként teret adó utcakép, vagy bármilyen más arculati megújulás terve készül el.

A lényeg, hogy az ott lakókkal, ott dolgozókkal, odajárókkal közösen kialakított tervek készülhessenek el.


"Bevásárlólista"

Szervezési költség (közösségfejlesztő/közösségszervező tagok; a találkozót levezető moderátor/facilitátor, „projektkoordinátor”) – 1 500 000 Ft /12 hónap Anyagköltség (szórólapok, információs felületek, bekészítés, papír-írószer, tábla, post-it): 400 000 Ft /12 hónap) Terembérlet: (helyi adottság, felajánlás alapján / önkormányzati hely) 0 Ft Szakértő/tervező (tervkészítések költsége): – funkcióterv, látványterv– 1,500,000 Ft – engedélyes kiviteli terv– 4,000,000 Ft

Társadalmi részvétel

A tervkészítés minden lépése során a részvételt biztosítani kívánjuk. Eszközei: szórólapok, helyben meghirdetett fórumok, több kisebb csoportos egyeztetés részvételi megbízottakkal, online/közvetlen emailes információnyújtás minden szakaszban és közösségi vélemények és szavazás biztosítása. A folyamat elemei: az érintettek körének feltárása, aktivizálása, a tervezés előkészítése, a folyamat megtervezése, helyzetértékelés, erőforrások felmérése, közös jövőkép alapötletek, tervezési technikák bemutatása/megismerése, ötletek gyűjtése, elemzése, aztán szakértői munka, közös döntés • bevonás • részvételi létra • részvétel • az érintettek bevonása • tervek készítése • tervek megvitatása (fórum és észrevételek) • elfogadás (szavazás)

Mellékletek
Képfájl 2 MB
Képfájl 3 MB
PDF dokumentum 163 KB
Helyszín
To top