Loading...

Szabadtéri tanterem létesítése

Megvalósítás helyszíne
A pályázatban felsorolt zöldterületi helyszínek egyike
Milyen problémára jelent megoldást?

A belső kerületekre jellemző zártsorú beépítés egy hátrányos következménye, hogy az oktatási intézmények és közösségi házak gyakran csak nagyon kis szabadtéri területtel rendelkeznek. Így az iskolai foglalkozások, illetve a kerület különféle öntevékeny programjai jellemzően csak beltérben kaphatnak helyet. Az ismeretszerzés, szórakozás és a szabadtéri tartózkodás a VII. kerületben is hatékonyan lenne összekapcsolható a javasolt szabadtéri tanterem segítségével. A fizikai létesítmények (krétás tábla, illetve asztalok és székek kb. 20 felnőttnek vagy 40 gyereknek) mellett a helyszínhez nevelési program is készül, amelyet a közeli iskolák tanárai saját foglalkozásaikhoz felhasználhatnak. A nevelési program tartalmi felügyeletét a pályázatírási szakaszban már felkeresett szakmai szervezetek látják el (részletek a csatolt dokumentumban).

Ötlet leírása

A kerület egy zöldterületi helyszínén alakítanának ki szabadtéri tantermeket. A helyszínek

20-40 fős csoportok számára állnának rendelkezésre, a helyszínen asztalok, székek és

egy krétával írható rajztábla lenne elhelyezve. A közterületi létesítmények mellett az

oktatás szakmai támogatására is hangsúlyt kell fektetni, előadásvázlatokkal,

foglalkozástervekkel. A szabadtéri tanterem segítséget nyújthat a kerület oktatási intézményeinek a köznyezeti nevelésben, emellett öntevékeny körök, klubok is használhatják közös programok, előadások helyszínéül.


"Bevásárlólista"

Az infrastrukturális beruházás összköltsége kiválasztott helyszínenként kb. 5 MFt (tábla és asztalok létesítése). Emellett várhatóan kommunikációs és karbantartási költségek merülnek fel, amelyek 2 éves projektidőszakra kb. további 1.2 MFt költséggel járnak.

Társadalmi részvétel

A szabadtéri tanterem például az alábbiakra használható: – Szemléletformáló szabadtéri tanórák – Nyilvános egyetemi/tudományos előadások – Magánprojektek nyilvános előadása és megvitatása – A helyi öntevékeny körök klubösszejövetelei, szakmai előadásai – A helyi önkormányzat saját programjai – Szabadtéri művészeti projektek A javaslat részét képezi, hogy a környékbeli iskolák tanárai illetve környezeti nevelési szakemberek bevonásával egy helyspecifikus nevelési program is készül, amelyet a kerületi oktatási intézmények felhasználhatnak, amikor a szabadtéri tanterembe szerveznek foglalkozást.

Hivatkozás
Mellékletek
PDF dokumentum 205 KB
Helyszín
To top