A Józsefvárosban elindult, első gyerek- és ifjúsági részvételi költségvetés országosan is egyedülálló programjában a Józsefvárosi Óvodák két tagóvodájában, a Katicában és a Csodaszigetben, valamint két közösségi térben: a Kesztyűgyárban és a FiDo-ban várjuk az ötleteket az ide járó gyerekektől és fiataloktól.
A két óvodában összesen négy millió forintot különített el az önkormányzat a gyerekek javaslatainak támogatására. Itt felkészített óvodapedagógusok november végéig dolgoznak majd a csoportokban – egy tündérmese keretében az óvodások játékosan térképezik fel az óvodát, meghatározva, hogy miken szeretnének változtatni. Azokat a kívánságokat váltja majd valóra a tündér, amelyek jók a közösség számára, amit a legtöbben választottak, és amikre elegendő varázspor áll rendelkezésre, hogy a tanítási év végére megvalósuljanak. A megvalósulást 2025 nyarán, a gyereknapon a szülőkkel együtt ünnepli majd meg a közösség.
Részletek: https://reszvetel.jozsefvaros.hu/varosepitok/
Kérdésed van?
Közösségi Részvételi Iroda – reszvetel@jozsefvaros.hu