2024 őszén Józsefvárosban elindul az első gyerek- és ifjúsági részvételi költségvetés.
Az országosan is egyedülálló programban a Józsefvárosi Óvodák két tagóvodájában, a Katicában és a Csodaszigetben, valamint két közösségi térben: a Kesztyűgyárban és a FiDo-ban várjuk az ötleteket az ide járó gyerekektől és fiataloktól.
A Csodasziget és Katica óvodákban intézményenként két és fél millió forintot különített el az önkormányzat a gyerekek javaslatainak támogatására. Itt felkészített óvodapedagógusok dolgoznak majd a csoportokban, és egy tündérmese keretében az óvodások játékosan térképezik fel az óvodát, meghatározva, hogy miken szeretnének változtatni. Azokat a kívánságokat váltja valóra a tündér, amit a legtöbben választottak, és amikre elegendő varázspor áll rendelkezésre. Az óvodások által kiválasztott ötletek megvalósítását a képviselő-testület hagyja jóvá. A megvalósulást 2025 nyarán a szülőkkel közösen ünnepli meg a közösség, gyereknap keretében.
A Kesztyűgyár Közösségi Házzal és környékével kapcsolatos ötleteket 12 millió forinttal támogatja az önkormányzat. Azok ötleteit várjuk, aki részt vesznek a Kesztyűgyár programjain, vagy ott töltik a szabadidejüket, vagy éppen el kezdtek járni a Kesztyűgyárba. Októberben két héten keresztül tart majd az ötletgyűjtés szakasza. A beérkezett ötletek az önkormányzat illetékeseinek szűrésen mennek át., ahol az ötletek megvalósíthatóságát vizsgáljuk, majd a Kesztyűgyárba járó fiatalokból álló zsűri rangsorolja a javaslatokat. Végül a Kesztyűgyárba járó fiatalok szavazzák meg, , hogy mely javaslatok valósuljanak meg. A szavazást a képviselő-testület hagyja jóvá..
FiDo ifjúsági központ programjaival és környékének (Koltói Anna tér) fejlesztésével kapcsolatos ötleteket 2025 elején várjuk majd, később jövünk a részletekkel.
A 16 év felettieknek szóló józsefvárosi részvételi költségvetést idén már harmadszorra szervezte meg a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodája, a nyertes ötletek megvalósulását itt lehet követni.