A Projekt neve: Segítsd a Koszorú utcát és főleg a gyors, pénzben kevesebb forrást igénylő közlekedése helyzet átvizsgálását kezdeményezem. Nagyobb szabású változást reálisan nem látok.
Az Ön által készített diákat továbbítottam a megfelelő döntéshozók felé, hogy vegyék figyelembe az utca további tervezésével kapcsolatban. A szemléletes diasor egy kiváló elemzése a kialakult helyzetnek.
A részvételi költségvetés lényege a javaslatok megfogalmazása, ezen belül is olyan javaslatoké, amelyek nem szabályozást érintenek, vagy nem magántulajdont befolyásolnak. Több ötletet is kihallok ebből a problémafelvetésből, amely ezeknek a szabályoknak megfelel és megvalósítható lenne itt – azonban kérem, erősítsen meg azzal, hogy ezeket megfogalmazza Ön a saját szavaival. Ehhez az ötlet státuszát visszaállítottam vázlat módba, méghozzá azért, hogy lehetősége legyen a fentebb sorolt problémákra megoldásokat részletesen kifejteni.
A Koszorú utcai tilosban parkolás megakadályozása lehetséges fizikális elemekkel a sávelhúzásnál: kihelyezett planténer, épített járdafülek és kiszélesített gyalogos járda. A javasolt zöldítést is elsősorban planténerekkel tudjuk megtenni, akár nagyobb utcafelújítással, akár apró módosításokkal.
Az ötletnek ez a része került a szavazólapra.