Egy olyan tér létrehozása, ahol a szexmunkában dolgozó nők biztonságosan dolgozhatnak, és ahhoz szociális munkások segítenek nekik vagy méltósággal tevékenykedni, vagy segíteni nekik más karrierlehetőségekbe orientálni. Egészségügyi vizsgálatok, pszichológia, mentális egészségmegőrzés, biztonságos tér.
Egyrészt a kerületben élők környezetét könnyítené meg, másrészt a szextunkásként dolgozó nőkön is segíthetne vagy így, vagy úgy.
Főleg szociális segítők, pszichológusok, egészségügyi szakemberek tudnának tevékenyen részt venni benne, de az infrastruktúra kiépítésében és működtetésében akármelyik helyi lakos.
A részvételi költségvetés keretében egyebek mellett jogszabályi okokból nem valósítható meg az ötletben „biztonságos munkatérnek” nevezett terület kialakítása*.
Az ötletet a kerületi szexmunkás / prostituált célcsoport számára nyújtott szociális támogatási program (együttműködés vagy pályázat útján) formájában kerül a szavazólapra.
*Az alábbi jogszabályra hivatkozunk az indoklásban:
Btk 201. § (1) Aki épületet, vagy egyéb helyet prostítúció céljára másnak a rendelkezésére bocsát, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) Aki bordélyházat tart fenn, vezet, vagy annak működéséhez anyagi eszközöket szolgáltat, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.